Még az
ötvenes évek elején történt, amit elmesélek. Irénke tíz év körüli vékonydongájú
kislány volt..Kerek arcából két mosolygós szem ragyogott a
világra. Barna haja két fonatban fi-
tyegett feje két
oldalán. A Csicsatéren lakó keresztmamánál volt látogatóban. A kis tanya a
csicsa-
téri iskolától nem messze állt, búza és kukoricaföldek
karéjában. Innen indult haza a kislány vásár-
helyi otthonába a Juhász Gyula utca
öt szám alá. Kis szatyorkával a kezében ballagott a napsütötte
makadám úton, Székkutasról, az egykori Kutas-pusztáról induló
vonathoz . Vidám léptekkel haladt
a közel 4km hosszú úton. Kísérője volt a csend, egy-egy
madárdal,vagy az útszéli bokorból fel-
röppenő tarkatollú fácán csörtetése. Az érő búzatábla, az égő pipacsok, a kéklő búzavirágok
illata
betakarta a tájat. A
kis falu vasútállomásához érve figyelte
az Orosháza felől jövő vonat érkezését.
Meglepődött, amikor közölték vele,a vonat már elment
Vásárhely felé. Ekkor arra gondolt, a sínek
mentén , elindulva, biztosan hazatalál.
Kissé távolabb várakozó emberek csoportjára lett
figyelmes. Gondolta, biztosan ők is utazásra
várnak. Melléjük
telepedett. Az emberek felfigyeltek a
magányos kislányra. Egyikük megkérd
-Te mire vársz kislány?-Vásárhelyre mennék,de lekéstem a
vonatot.-felelt a gyermek.-Maradj
velünk! Mi is oda megyünk. Hamarosan jön a busz.- mondta
az egyik asszony. Majd eltünt a
közeli házban, hamarosan
vissza is jött. Kezében egy karéj lekváros kenyeret tartott.
-Tessék! Biztosan éhes lehetsz!-mondta és a kislány felé
nyújtotta a kenyeret. Ő megköszönve
meglepetten fogadta el az uzsonnát. Ketté törve egymásra borította,
és kis szatyorkájába rejtette.
Nagy kincs volt ez azokban a szegényes években. Nemsokára
megérkezett a busz.,ami akkor még
ritkaság volt errefelé. Csodálkozva ment ő is a felszállásra törekvő emberek között.- Ezt a kislányt
feltétlenül el kell vinni!-vette pártfogásba az egyik utas.
Amikor menetjegy váltásra került a sor,
akkor derült ki, hogy
a vonatra kapott pénze nem elég
a buszjegyre. Ekkor az
utasok közül
többen is odaléptek ,
és pénzt tettek a kis utas markába. Az így kapott pénz már
bőven futotta a
menetjegyet, a maradékot kissé riadt meglepetéssel
beleejtette szatyorkájába, a lekváros
kenyér
mellé. Vásárhelyen az epreskertnél szállt le a buszról. Boldogan sietett egyszerű otthonuk felé.
Édesanyja meglepetten fogadta ,különösen, amikor átadta
ajándékait:a lekváros kenyeret,és a
maradék pénzt, ami több volt, mint amennyit a
vonatra kapott. Majd közösen
elfogyasztották
a lekváros kenyeret, ami különösen finom volt,mert ízét az emberi
szeretet és jóság zamatosította
meg.
A leírt történet igaz
mese, melyet a ma már nagymama korú Irénke gyakran elmesél unokáinak.
Ők csodálkozva
hallgatják,hogy szegénységben is milyen gazdag tud lenni az emberi szív.
AJÁNLOM AZ OLDALT
