Tartalom

Bélapátfalván

Amikor ott jártam

novemberi őszben,

mosolygott rám a táj

szelíd napsütésben.

A Bélkőhegy előtt

ámulva megálltam,

mikor égbenyúló

csúcsait megláttam.

Fehér sziklái felett

az ég kék azúrja,

lábainál az erdő

ezer színbe bújva,

izzott a napfényben

nyárbúcsúztatója.

Egy-egy pajkos szél

átsuhanva rajta,

színes rokolyáját

fütyülve kapdosta.

Rojtjait az útra

ünnepi szőnyegként

lábunk elé szórta.

Gyorsan múlott napunk,

véget ért a túra,

bükki szél fújt marsot

hazaindulóra.

Összeráncolt homlokkal

nézett ránk a bérc is

múlik az ősz,

közeleg a tél is.

2011.nov.16.