Tartalom

Emlékezés az ősökre

Bogi unokám egy hétig itt nyaralt nálunk. Vidám szép napok voltak ezek. Szállt a mese, a dal.

Sok közös játék, főzőcskézés. Előfordult, hogy egy egy kopottas, régi edény, evőeszköz került

az asztalra.

-Ez még a dédimama kanala volt. -említettem. Nézte csodálkozó szemekkel.

Már csak fényképről, és a felidézett emlékekből ismeri édesanyámat, az ő dédijét. Hét végén meg-

érkezett leányom is, hogy haza vigye unokámat. Ilyen alkalmakkor ő is mindig meglátogatja a

nagymamáját, Bogika dédijét a Kincses temetőben. Így történt ez most is. Lángolt az augusztusi

nyár, amikor kiindultunk a temetőbe. Velünk jött a hét éves Bogika is.

Az emlékezés virágait elhelyeztük a virágtartókba. Megálltunk a sír mellett. Felidéztük a drága

nagymama, dédimama rég elhangzott szavait, jóságát. A sír körül a fű között sok apró fehér virág

virított. Bogika rápillantott a vadon nyíladozó virágokra. Letépett egy szálat és berakta a vázába

a virágcsokor mellé. Szívemet melegség járta át. Ez a kis kései utód is őrzi édesanyám emlékét

szívében és talán egy sejtnyit a génjeiben is. Lehet, hogy így törik meg a mulandóság az örökké-

valóságban.

Ez a kicsi lány most még a családi ősök emlékét tiszteli. Növekedve ez a folyamat kiterjed a rokonságra, barátokra, végül a nemzeti hősök tiszteletére is.

Kardos Mihályné ny. tanító

Hódmezővásárhely